Dohányzás lelki háttere

A dohányzás lelki háttere

A megszokás hatalma függőséghez vezet

A dohányzás függőség. Sokaknak rituálét jelent, hiszen a reggeli kávé mellé szeretnek elszívni egy-egy cigarettát, hogy ezzel kezdjék a napot. Ezzel ébresszék fel magukat. Ez a megszokott, ez a megnyugtató. És bizony az elme az ismertet, a komfortot keresi abban talál megnyugvást. így például megnyugvást jelent, amikor napközben is rágyújt a dohányos, hogy a napi stresszt levezesse azzal a kézmozdulattal és „füstfelhővel,” ami ezzel jár.

Hogyan válik védekezési mechanizmussá a dohányzás?

A szimbólumokból kiindulva a dohányzás a légutakkal és a tüdővel áll kapcsolatban, mely a szabadság az élet és a kommunikáció szimbóluma. Ez a szokás is egy rosszul megválasztott védekezési forma.

  • Mitől próbálunk védekezni, mitől menekülünk, ha cigaretta függőségben „szenvedünk”?
  • Egyfajta szorongástól menekülünk.
  • Talán a bánattól, bűntudatból, önbecsülés hiányától.
  • Nem merünk szembenézni valamivel.
  • Választjuk inkább a meneküő utat, az elkerülést.
  • Félünk belemenni egy konfliktkusba, félünk kiálllni magunkért.

Inkább „ködösítünk” a füsttel, mintsem, hogy szembenézzünk az adott kihívással, igazsággal vagy akár a félelmeinkkel, és a megbántottság érzésével. A cigaretta néha a tudat alatt olyan gyerekkori kielégítetlen igényeinket is pótolhatja, mint például az első szoptatások melegsége a figyelem, a ránk hangolódás a törődés és az anyai szeretet. 

De kapcsolatba hozható az önbizalomhiánnyal, az önértékelési problémákkal, mert ezek elől is igyekszünk elrejtőzni. Sokszor megijedünk a saját indulatainktól, ingerültségünktől és inkább próbáljuk palástolni. Könnyebb rágyújtani hisz az megnyugtat, és az végre biztonságot ad. Menekülünk, a füstben „elrejtőzünk” ahelyett, hogy felvállalnánk a felelősséget az életünkért, az érzéseinkért, tetteinkért a vállalt szerepeinkért stb.,..

Vizsgáld meg a te védekezési mechanizmusod!

Tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

  • Mitől vált unalmassá az életem?
  • Miért nem merem kimondani az érzéseimet?
  • Miért nem tudok lelkesedni?
  • Milyen helyzet elől menekülök?
  • Mikor érzek kényszert, hogy rágyújtsak?
  • Milyen döntéssel nem merek szembenézni?
  • Mit nem ismerek fel magammal kapcsolatban?
  • Mi az, amit hosszú évekig titkolok és nem merek felszínre hozni magamban?
  • Miért folytom el az érzéseimet?
  • Mi az amiért el akarom dobni az életemet és miért akarom megrövidíteni?
  • Mitől félek?

A dohányzás egy veszélyes menekülési út

A cigarettázás függőséghez vezet, amit nehéz megszüntetni, de ha  szakember segítségével feltárod a mögöttes okokat, felismered a mintáidat, a reakcióidat, a tudatalatti válaszaidat, akkor a megoldást is megtalálhatod hozzá, és megszűntetheted a függőséget és választhatsz egy egészségesebb életmódot. 

A függőséghez  mindig egy belső üresség vezet. Egy hiánypótlás. Valamely űrt akarunk betölteni vele. De mit?

Sokszor lázadunk, ellenkezünk és nem tudjuk sem magunkat, sem a külvilágot elfogadni. Mindez harag, indulatosság és bosszúság formájában nyilvánulhat meg. Úgy is jellemezhetjük a dohányzást, mint egy pótlék, melynek segítségével egy ideig nem kell szembenézni az érzéseinkkel  és problémamentes világban érezhetjük magunkat.  (Persze ez a csokira is más függőségre, pótlékra is elmondható.)

Milyen egyéb függőségekkel védekezünk?

Ha belegondolunk számtalan függőségben élünk, ami nem feltétlen jelenthet rosszat. Hisz számunkra adaptív, azaz hasznos tud lenni mivel ezek nélkül amúgy nem is tudnánk létezni. Ilyen például a levegő, a víz, maga a nagybetűs élet, a család, a munkánk. Valamint függhetünk a pénztől, főnökünktől és még sorolhatnánk.

A függőségek is többfélék lehetnek: kialakulhat társfüggőség, félünk továbblépni és inkább szenvedünk egy rossz kapcsolatban mintsem, hogy meglépjük azt, amit kell. Viselkedésbeli függőségek például munkamánia, internet/ telefon függőség, kóros vásárlás, játékszenvedély stb…

Valamint kémiai anyagoktól való függőség. /nikotin, alkohol, drogfüggőség/

Abban az esetben beszélhetünk káros függőségekről melyeknek már egészségromboló hatása van, ami kihat lelki és mentális területre is.

Kialakulásában nagy szerepet kaphat a szorongás, stressz, félelmek, diszharmónia, különböző hiányérzetek, például anya hiánya, – biztonság elvesztésétől való félelmek, bizonytalanság, kishitűség, elfogadhatatlanság. Nem szeretem magamat úgy érzem valamelyik szülőm elutasít így különböző függőségekkel akarom betölteni ezt a hiányt vagy űrt.  Reménytelenséget és szomorúságot élhetünk meg az életünknek nincs értelme.  Nagyon sok szeretetre és bátorságra van szükség ahhoz, hogy szembenézzünk ezzel és felszámoljuk az életünket akadályozó kötöttségeket. 

A gyógyulás és a káros függőségektől való megszabadulás is egy hosszabb folyamat, ami energiabefektetést, figyelmet igényel. Belső munkát igényel, de megéri, hiszen a probléma feloldható, ha a probléma gyökere kivan tisztítva.

Több módszer áll a rendelkezésünkre. Néhányat útmutatóként felsorolok:

  • Gyógyító hangtál kezelések
  • Gyógynövények
  • Bach virágterápia
  • Access Bars kezelések
  • Kineziológiai kezelések
  • ThetaHealing
  • Masszázs
  • Zeneterápia
  • Táncterápia

Ha te is úgy érzed, megszabadulnál a függőségek rabságától és segítségre van szükséged, keress bizalommal: 

Ha szeretnéd feltárni bármely problémádnak a gyökerét és azt gyengéden feloldani, akkor keress bizalommal. A te helyzetedre is van megoldás.

Szeretettel: Zsuzsi

Kineziológia kezelés